Jingisukan báránygrill: őszinte szapporói élmény

Az étel, amit egy helyi ajánlott Hokkaidóban: a jingisukan

Hokkaidói utazás közben egy helyitől hallottam egy mondatot, ami megmaradt bennem. „Ha már Hokkaidóban vagy, a jingisukant meg kell kóstolnod.” Nem ramen, nem rák, hanem jingisukan. Először csak néztem, hogy ez most mi. Jingisukan? Az nem egy mongol hős neve? Hogy lehet ez ételnév? Aztán amikor sétáltam Szapporo utcáin, tényleg mindenfelé jingisukan feliratokat láttam. Nem annyit, mint ramenes helyet, de így is feltűnően sokat. Itt ez tényleg teljesen hétköznapi étel.

Sakizuke és atozuke, kétféle stílus

Utánanéztem, és kiderült, hogy a hokkaidói jingisukannak alapvetően két nagy stílusa van. Az egyik a sakizuke, amikor a húst már sütés előtt szószban pácolják, a másik az atozuke, amikor a nyers húst egyszerűen megsütik, és csak utána mártogatják szószba.

Az a hely, ahol én ettem, sakizuke stílusú volt. Előre szójaszószos alapú pácban állt a hús, szóval magyarként is ismerősnek ható ízvilág volt. Azt mondják, az atozuke azoknak való, akik tényleg a bárány eredeti karakterét akarják érezni, de mivel én azt nem próbáltam, erről nem nagyon akarok nagy szakértőként beszélni.

A jingisukanos hely, ahová bementem Szapporo Szuszukino negyedében

Szapporo belvárosában kerestem vacsorahelyet, és így sodródtam be ebbe a jingisukanos étterembe. A nevét őszintén szólva már nem tudom. Arra biztosan emlékszem, hogy Szuszukino, vagyis Szapporo híres esti-negyede közelében volt, de a cégért nem fotóztam le. Most már kicsit bánom. Viszont Szapporóban annyira sok jingisukanos hely van, hogy szerintem nagyot nem nagyon lehet mellényúlni. Hallottam olyat, hogy a fő turistás utcák lánchelyei helyett a kisebb mellékutcás éttermek jobb ár-érték arányt adnak, de ezt én nem teszteltem le több helyen, szóval teljesen biztosat nem mondanék.

Miben más a jingisukan sütőlapja egy koreai vagy általános grillhez képest?

Leülés után ilyen sütőlap érkezik az asztalra. Első ránézésre hasonlít egy sima húsgrilles lapra, de ha jobban megnézed, a közepe enyhén meg van emelve, és sugarasan vájatok futnak rajta. Ez a jingisukanhoz való speciális lap. Először én is azt hittem, hogy csak egy sima kör alakú grill, de valójában tök logikus a kialakítása. A húst középen sütik, onnan a zsír és a szósz kifelé folyik a vájatokon, alul pedig ott vannak a zöldségek, amik mindezt szépen magukba isszák és együtt sülnek tovább. Ezért nem kell a zöldséget külön nagyon ízesíteni.

A rizs és a leves együtt érkezett, és ahogy leültem, rögtön volt egy kis furcsa érzésem. A rizs és a leves helye fordítva volt ahhoz képest, amit megszoktam. Nálunk általában az egyik oldalon van a rizs, a másikon a leves, itt meg pont fordítva. A pálcikát is vízszintesen tették le. Apróság, de a kezem folyton a rossz irányba indult. Pedig már nem az első napja volt az utazásnak, mégsem sikerült ehhez teljesen hozzászoknom.

Az első tálalás: a bárány és a zöldségek egy csapat

Az első tálalás így néz ki. A sütőlap külső részén vastagon körben zöldségek vannak, a középen kiemelkedő részre pedig rákerül a bárányhús. A zöldségek közül a babcsíra volt a főszereplő, alatta hagyma, répa és zöldpaprika feküdt. A hús már előre szójaszószos pácban érkezett, és amint megláttam a színét, rögtön az jutott eszembe: na jó, ez majdnem olyan, mint egy pácolt grillhús.

Közelről nézve tényleg nagyon hasonló a színe egy ismerős szójaszószos húséhoz. Azt mondják, szójaszószból, gyümölcsből és fűszerekből készül a pác, így még evés előtt nagyjából sejteni lehet, milyen íz jön majd. Egy idegen országban eszel valami újat, mégis valahogy ismerős érzésed van. Ez a sakizuke egyik nagy előnye: elsőre sincs tőle idegenkedés. Viszont ha valaki valami teljesen új, meghökkentő ízt vár, annak ez kicsit meglepetés lehet. Biztos lesz olyan, aki azt mondja majd: „ez nem is annyira vad, inkább csak kellemesen ismerős”.

Különbség a bárányhúsrészek között

Négyféle húsrészt rendeltünk. Részenként kicsit eltért a rostosság és a szín, de őszintén szólva evés közben nem igazán tudtam megmondani, hogy melyik pontosan honnan van. Inkább csak annyit éreztem, hogy ez kicsit rágósabb, az meg puhább. Persze van egy jó oldala annak, ha egyszerre többfélét kérsz, mert össze lehet hasonlítani őket, de ha valaki most eszik először bárányt, szerintem jobb előbb csak egyfélével kezdeni, és ha bejön, utána rendelni még.

Így kell enni a jingisukant: a közepét hagyd szabadon

A jingisukan evésének van egy saját kis szabálya. A zöldséget tele kell pakolni a sütőlap szélére, de a közepét üresen kell hagyni. A középen kiemelkedő rész a legforróbb, ott sül meg rendesen a hús. Mi ezt eleinte nem tudtuk, ezért az egész lapot beterítettük zöldséggel, aztán odajött az egyik alkalmazott, és szépen felszabadította középen a helyet. Kicsit ciki volt, de hát na, először voltunk ott.

Amikor bekapcsolják a tüzet és rákerül a hús, a pác meg a húslé lassan kifelé kezd csorogni. Konkrétan látni, ahogy beleivódik a babcsírába és a többi zöldségbe. Serceg az egész, közben jön fel a piruló szójaszósz illata, és ez elképesztően meg tudja hozni az étvágyat. A húst először kiszeded és megeszed, aztán később jön a szószos csíra, ami külön kis jutalomfalat. Olyan érzés, mintha a zöldség nem is köret lenne, hanem a hús teljes értékű partnere.

A szósztól átitatott babcsíra tényleg külön élmény

Ahogy eszed, a csíra egyre jobban összeesik. A húsból kifolyó zsír és a szósz szépen átjárja, így a végére már inkább pirított állaga lesz. És pont ebben az állapotban a legfinomabb. Sokkal jobb, mint az elején nyersen odapakolva. Ha már kezd sok lenni a hús, egy falat ilyen csíra tökéletesen helyreteszi a szádat: sós, szaftos, és mintha lenullázná az előző ízeket.

A sütőlapon a szósz lassan összegyűlik és besűrűsödik, a hús meg a hagyma pedig együtt párolódik-sül benne. Ilyenkor a hagymából elkezd kijönni az édesség, és a szósz íze is más lesz, mint az elején. Mélyebbnek, sűrűbbnek, kicsit édesebbnek érződik. Ha ebben még egyszer megforgatod a húst, olyan, mintha kapna még egy extra réteg ízt.

Amikor már majdnem a végén jársz, ott áll össze igazán a jingisukan

Ha tovább sül, nagyjából így néz ki. A szósz szinte teljesen rásül, a hús felszínén pedig megjelenik valami karamellizálódáshoz hasonló réteg. Elsőre lehet, hogy picit odaégettnek tűnik, de ettől lesz még finomabban pörkölt, diós az íze. A babcsíra ilyenkor már szinte teljesen elfogyott, csak pár falat hús és néhány hagymaszelet marad, de addigra az ember azért rendesen jóllakik.

A köretként kapott saláta meglepően jó volt

Oldalra még egy saláta is jött. Semmi bonyolult, csak koktélparadicsom szezámos dresszinggel, de a zsírosabb húsok között egy-két falat ebből nagyon jól felfrissítette a számat. Maga a jingisukan elég intenzíven fűszerezett és szaftos, ezért ez az egyszerű kis köret meglepően jól illett mellé.

Őszinte benyomás: nem is annyira az íz, inkább az evés módja volt izgalmas

Ha teljesen őszintén akarom összefoglalni, az íz sokkal ismerősebb volt, mint vártam. Annyira semmi erős bárányszag nem volt, hogy egy pillanatra tényleg megfordult a fejemben: „ez tényleg bárány?” Az ízvilág is eléggé emlékeztetett egy szójaszószos, pácolt grillhúsra, ezért abszolút nem volt benne semmi taszító. Ugyanakkor ennek van egy másik oldala is: ha valaki valami teljesen új, sokkoló gasztroélményt vár, annak ez talán egy kicsit visszafogott lehet. Nem olyan volt, mint egy teljesen ismeretlen ízbomba.

Viszont ami miatt a hokkaidói jingisukan nekem tényleg jó élmény maradt, az maga az egész evési mód volt. A sütőlap kialakítása, az, ahogy a hús és a zöldség együtt sül, az, ahogy a szósz fokozatosan besűrűsödik és közben változik az íz. Olyan, mintha ismerős grillhelyzet lenne, de a részletek mégis mások. És pont ezt a különbséget volt szórakoztató megtapasztalni.

Szapporói jingisukan: árak és hasznos tudnivalók

Szapporóban tényleg rengeteg jingisukanos hely van. Csak Szuszukino környékén is úgy éreztem, mintha tucatjával lennének. Vannak ismert láncok és kisebb helyi éttermek is, de szerintem bárhová mész, nagy eséllyel nem lesz rossz választás.

Arra már nem emlékszem pontosan, én mennyit fizettem, de szerintem valahol 4000 jen körül lehetett, vagyis nagyjából $25. Hokkaidó árszintjét nézve szerintem ez teljesen reális volt.

Ha a hokkaidói útitervedben marad egy szabad vacsora, simán érdemes beilleszteni egy szapporói jingisukant. Rament és tengeri ételeket úgyis enni fogsz, szóval közéjük egy ilyen vacsora bőven belefér. Főleg ha este vagy Szapporóban, szerintem egyáltalán nem rossz választás. Arra viszont készülj, hogy az íze valamennyire ismerős lehet, nem egy teljesen földöntúli újdonság. Ha valami döbbenetesen új ízt vársz, jobb egy kicsit lejjebb vinni az elvárásokat. Ettől még maga a jingisukan élmény, vagyis ahogy készül és ahogy eszed, tényleg szórakoztató, és abszolút megadja azt az érzést, hogy na igen, Hokkaidóban vagy.

Gyakran ismételt kérdések

Ez a bejegyzés eredetileg itt jelent meg: https://hi-jsb.blog.